Michael, a reneszánsz ember
Michael, a sokoldalú művész
Azt hiszem, nagyon sokan nem tudják, hogy Michael Jackson nem csak csodálatosan énekelt, fantasztikusan táncolt, és feledhetetlen videóklipeket készített, hanem más művészeti ágakban is rendkívül tehetséges volt. Gyönyörű verseket írt és rendkívül ügyesen rajzolt. Ezekből szeretnénk itt néhányat bemutatni, hogy minél többen megismerhessék Michael ezen -- kevesek által ismert -- oldalát. Egy igazi zseni alkotásait.
1992-ben jelent meg Michael Jackson Dancing The Dream (Az álom tánca) című könyve, mely Michael verseit, írásait tartalmazza, sok-sok képpel. Sajnos magyarul nem jelent meg nyomtatásban, az interneten megtalálható többféle magyar változata, mi Győrfi Katalin fordításában közlünk belőle részleteket (kivéve Planet Earth).
Földgolyó
otthonom, lakhelyem,
szeszélyes zátony az űrbéli tengeren.
Földgolyó, te csupán
tovalebegsz porfelhő gyanánt?
Kis glóbusz, mely robbanna már,
egy darab fém, mely elrozsdáll,
a süket ürességben szemcsényi anyag,
magányos űrhajó, óriás aszteroida vagy.
Mint szürke szikla, rideg maradsz
némi ragasztó összetapaszt.
Valami azt súgja, ez nem igaz rég,
a Kedvesem vagy, puha és kék.
Gondolsz-e rám, van-e abban részed,
amit szívem, lelkem legmélyében érzek?
Szellőkkel cirógatsz, gyengéd vagy és teljes
zenétől áradsz, betöltöd a lelkem.
Ereimben éreztem a nagy titkok sejtelmeit
az idő folyosóit, a történelem könyveit
véremben lüktetett a korszakok kórusa
táncuk az apály és dagály örök ritmusa.
Felhőid gomolygása, elektromos viharod
a bennem kavargó förgeteg mása volt.
Ízleltem az édest, a keserűt, a sósat,
mit csak találkozás, vágy és izzás adhat.
Lázadó színeid, illatod és ízed,
összes érzékemet végleg megigézted.
Szépségedben megláttam, mit jelent
az időtlen boldogság,
a pillanatnyi JELEN.
Földgolyó, te csupán
tovalebegsz porfelhő gyanánt?
Kis glóbusz, mely robbanna már
egy darab fém, mely elrozsdáll,
a süket ürességben szemcsényi anyag
magányos űrhajó, óriás aszteroida vagy.
Mint szürke szikla, rideg maradsz
némi ragasztó összetapaszt.
Valami azt súgja, ez nem igaz rég,
A Kedvesem vagy, gyöngéd és kék.
Gondolsz-e rám, van-e abban részed,
mit szívem, lelkem legmélyében érzek?
Szellőkkel cirógatsz, gyengéd vagy és teljes
zenétől áradsz, betöltöd a lelkem.
Földgolyó, oly gyöngéd és kék,
teljes szívemből
SZERETLEK én!
Bátorság
Érdekes, mihez kell bátorság és mihez nem. Amikor kilépek a színpadra több ezer ember elé. nem érzem azt, hogy bátor lennék. Sokkal több bátorság szükséges ahhoz, hogy érzéseket fejezzünk ki valaki iránt. Amikor a bátorságra gondolok, eszembe jut az Óz, a csodák csodája gyáva oroszlánja. Mindig elszaladt a veszély elől. Sokszor sírt és rettegett. De mindig megosztotta az érzéseit azokkal, akik szerették, még akkor is, ha nem szerette ezeket az érzéseket.
Ehhez kell igazán bátorság, hogy megnyíljunk mások felé. Kifejezni az érzéseinket nem azt jelenti, hogy összeomlunk egy másik ember előtt. Ilyenkor elfogadóak vagyunk és hűek szívünkhöz, bármit is üzenjen nekünk. Ha elég bátorság van benned, hogy megnyílj egy másik ember előtt, akkor tudod, ki vagy, és megengeded másoknak is, hogy ezt lássák. Ez ijesztőnek tűnik, mert sebezhetővé válsz, ki vagy téve a visszautasításnak. Önelfogadás nélkül viszont, az a másik fajta bátorság, amit a hősöktől látunk a filmekben, üresnek, hamisnak tűnik. A kockázat ellenére, ha megvan a bátorság bennünk, hogy őszinték és közvetlenek legyünk, ez utat nyit önmagunk megismerése felé. Azt kínálja, amelyre mindannyian vágyunk: a szeretet ígéretét.
Szeretet
A szeretetet nagyon érdekesen lehet leírni. Annyira könnyű érezni, mégis olyan nehéz megfogni. Kicsúszik az ember kezéből. Olyan, mint a szappan a fürdőkádban – a kezedben marad, amíg nem tartod túl szorosan.
Néhány ember a szeretetet saját magán kívül keresi egész életében. Azt gondolják, meg kell ragadniuk, hogy az övék lehessen. A szeretet azonban úgy csúszik ki a kezükből, mint a nedves szappan.
Ragaszkodni a szeretethez nem rossz, de meg kell tanulnod lágyan, gyengéden tartani. Hadd szárnyaljon, ha akar! Ha szabadon engedik, a szeretet lesz az, ami az életet elevenné, örömtelivé és újjá varázsolja. Ez a nedű, ez az energia táplálja a zenémet, a táncomat, mindent. Ameddig a szívemben szeretet van, mindenhol ott van.
Augusztus volt, és én az eget kémleltem. Egyik kezemmel eltakartam a szememet, és észrevettem egy sólymot, amint a forró, örvénylő légáramlaton szárnyalt felfelé.
Egyre magasabban körözött, mígnem egy földöntúli sikoltással eltűnt a szem elől.
Hirtelen rám szakadt a magány. – Miért nélkülem növesztettél szárnyakat? – keseregtem.
Majd a lelkem így szólt: -- A sólyom útja nem az egyetlen út. A gondolataid ugyanolyan szabadok, mint bármelyik madár. – Így behunytam a szememet, és a lelkem felszárnyalt, oly magasan keringett, mint a sólyom és még azon is túl, hogy végül lenézhettem az egész földre. De valami nem stimmelt. Miért éreztem magam annyira üresnek és magányosnak?
-- Nélkülem növesztettél szárnyakat – mondta a szívem. – Mi a jó a szabadságban szeretet nélkül? – Így csendben odamentem egy beteg gyerek ágyához, és elénekeltem neki egy altatódalt. Mosolyogva aludt el, és a szívem felszárnyalt, egyesülve a Föld körül keringő lelkemmel. Szabad voltam és szeretettel teli, de valami még mindig nem stimmelt.
-- Nélkülem növesztettél szárnyakat – mondta a testem. – A repülés csak a képzeletedben létezik. – Így belenéztem a könyvekbe, amiket eddig semmibe vettem, és olvastam különböző korok szentjeiről, akik valóban repültek. Indiában, Perzsiában, Kínában, Spanyolországban (még Los Angelesben is!), a lélek ereje mindenhová eljutott, nem csak a szívbe, hanem a test minden sejtjébe is.
-- Mintha egy hatalmas sas vinne fent a magasban, -- mondta Szent Teréz – az extázisom emelt a levegőbe.
Kezdtem hinni ebben a csodálatos tettben, és végre először nem éreztem elhagyatva magam. Én voltam a sólyom, a gyermek, és a szent. Számomra az életük szentté vált, és az igazság hazatalált:
Amikor minden életet Isteni természetűnek látunk, mindenki szárnyakat növeszt.
Festmények:
Vissza a lap tetejére