A moderátorok megalkották a Fórum új szabályzatát.
A Michael Jackson magyarul Fórum Szabályzata1. Jogi Nyilatkozat
A Michael Jackson magyarul Fórum (
http://www.michaeljacksonmagyarul.info/phpBB3) Szabályzata és használati feltételei a következők. A regisztrációval az ebben foglaltakat a felhasználó magára nézve kötelezőnek ismeri el.
2. Alapszabályzat
Tilos a fórumon bárki emberi méltóságát megsérteni. Kifejezetten tilos a nemzeti, etnikai, vallási, kulturális, nemi és faji alapú előítéleteknek, és megkülönböztetéseknek - akár burkolt formában is - a fórumon hangot adni.
Tilos bármilyen illegális tevékenységre, illetve a Büntető Törvénykönyv hatálya alá eső cselekedetekre felbujtó, ilyen tevékenységet ismertető, részletesen leíró, illetve ehhez segítséget kérő, továbbá nyílt szexualitást leíró/ábrázoló, pornográf tartalmú, valamint jó ízlést sértő hozzászólások, képek elhelyezése. Tilos az obszcén, vulgáris szavak, kifejezések használata. Az ilyen szöveges/képi információt tartalmazó internetes oldalak hivatkozásainak bemutatása is tiltott.
Az interneten található anyagok szerzői jogi védelem alatt állnak és azok bármely, engedély nélküli felhasználása szerzői jogi, szabadalmi (védjegyoltalomról szóló) és egyéb jogszabályokba ütközhet. A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után, ezért más oldalakról való idézés során ezt szükséges szem előtt tartani. A michaeljacksonmagyarul.info weboldal fórumán található információk és anyagok használatából, vagy a használat következményeiből származó bármely kárért az üzemeltető kizárja felelősségét.
A fórumon nemkívánatosnak minősülnek továbbá azok a témák és hozzászólások, amelyek bárminemű politikai állásfoglalást tartalmaznak, illetve ilyen célból jöttek létre.
Tilos bármilyen profitorientált reklám anyag elhelyezése a fórum üzemeltetőjének engedélyezése nélkül.
3. Adatvédelem
A regisztrációval a felhasználó felhatalmazza az üzemeltetőt személyes adatainak kezelésére. Az üzemeltető - a mindenkor hatályos törvények, valamint az adatvédelmi biztos ajánlásai szerint - saját felelősségi körén belül mindent megtesz a felhasználók személyes adatainak védelme érdekében.
Tilos a fórumon mások személyes adatainak közzététele az illető kifejezett jóváhagyása nélkül. Tipikusan ilyen adat mások valódi neve, képmása, címe, magán és munkahelyi e-mail címe, telefonszáma. Magánüzeneteket részben vagy egészében közzétenni csak a másik fél beleegyezésével lehet.
Amennyiben egy regisztrált felhasználó - az azonosítójában, bemutatkozásában, vagy hozzászólásaiban - valós személyére vonatkozó bármilyen adatot tesz közzé az üzemeltető fórumán, tudomásul veszi, hogy az bárki által ellenőrizhető, tárolható, felhasználható, és az ebből eredő közvetlen vagy közvetett károkért az üzemeltető nem vállal felelősséget.
Minden regisztrált felhasználó 3-20 karakterig terjedő hosszúságú azonosítót (nick) választhat magának, azonban nem választhat az alábbiak körébe eső azonosítót:
a) más jogos és méltányolható érdekeit sértő név, elnevezés,
b) obszcén vagy trágár kifejezés,
c) rasszista, mások lelkiismereti-, vallási-, nemzeti-, nemzetiségi hovatartozását gyalázó vagy sértő kifejezés,
d) az üzemeltető fórumán már létező, vagy ahhoz a megtévesztésig hasonlító azonosító,
e) a fórumtagok megtévesztésére alkalmas azonosító,
f) történelmi személyek és jelenkori közéleti szereplők neve vagy egyéb, jogokkal védett nevek, elnevezések.
4. Moderátorok
A moderátorok tevékenységüket az üzemeltető felkérésére, önkéntes alapon végzik. Elsősorban a felhasználók, illetve az üzemeltető érdekei védelmében járnak el. A moderátorok szúrópróbaszerűen tevékenykednek, ugyanakkor bármikor és bármely felhasználói tartalmat megtekinthetnek.
Feladatuk biztosítani a folyamatos társalgás lehetőségét, illetve amennyiben felhasználói visszajelzések, kérések érkeznek a moderátorokhoz, igyekeznek az esetleges problémák megoldásában segítséget nyújtani és szükség esetén közbelépni.
A moderátorok viszonylag kevesen vannak, így egyikük sem láthat minden egyes hozzászólást. Ezért kérjük, hogy ha egy felhasználó olyan bejegyzésre bukkan, amely megítélése szerint jelen Szabályzat valamely pontjába ütközik, esetleg egyéb módon akadályozza a kulturált társalgást, jelezze azt a fórum moderátorai felé.
5. Hozzászólások
Minden regisztrált felhasználó köteles alaposan és körültekintően mérlegelni, hogy milyen tartalommal, és milyen formában teszi közzé hozzászólásait. A felhasználók közti esetleges konfliktusok magánúton rendezendőek. A mérlegelés során érdemes figyelembe venni, hogy a fórumot az üzemeltető archiválja, ezért bárki által, több év elteltével is visszakereshető egy-egy regisztrált felhasználó akár összes hozzászólása.
A hozzászólások valóságtartalmáért az üzemeltető felelősséget nem vállal.
Az üzemeltető a fórum moderátoraira ruházza azt a jogát, hogy a jogsértő, továbbá a kulturált társalgást szándékosan vagy ismétlődően akadályozó felhasználót figyelmeztessék, azokat a hozzászólásokat, amelyek sértik a jelen Szabályzatban foglaltakat, eltávolítsák, illetve a Szabályzatban foglalt egyéb intézkedéseket tegyenek.
A moderátorok döntéseikről egymás között, illetve ha a kérdés súlya indokolja, az üzemeltetővel egyeztetnek. Rendkívüli esetben azonban a moderátorok önállóan is intézkedhetnek.
A Szabályzat súlyos megszegését követően az üzemeltető a felhasználó kitiltását kezdeményezheti, vagy regisztrációját megszüntetheti.
A moderátorok a figyelmeztetést és az egyéb intézkedéseket, az üzemeltető a felhasználó kitiltását vagy a regisztráció törlését - kérésre - indokolják.
A folyamatosság és olvashatóság megőrzése érdekében a Szabályzatba ütköző, így törlendő hozzászólásokkal együtt a rájuk adott válaszok is törlésre kerülnek (különösen, ha a hozzászóló az "Idézet" funkciót használta azok megtételekor). Fentiekből következően azokra a hozzászólásokra, melyek valószínűleg sértik a Szabályzatot, nem célszerű magában az adott rovatban reagálni, hiszen ezek a reakciók is törlésre kerülnek.
A mérlegelés nélkül törlésre kerülő hozzászólások köre:a) Jogsértő hozzászólások
Jogsértő minden olyan hozzászólás, amely közzétételének időpontjában hatályos magyar jogszabályba ütközik, illetve bűncselekményre vagy egyéb jogsértésre történő felhívást, arra való jelentkezést tartalmaz.
b) Az a hozzászólás, amely saját - vagy más - jogos és méltányolható érdekeit, illetve közérdeket sért
c) Alpári, agresszív, fenyegető hangnemű hozzászólások
Azt, hogy egy hozzászólás alpári, agresszív vagy fenyegető-e, a moderátorok feladata eldönteni az adott téma jellegének függvényében.
d) Bármely felhasználó valós személyes adatait (név, lakcím, munkahely, stb.) tartalmazó hozzászólások
Kivételt képeznek azon esetek, amikor az üzemeltető fórumán az érintett regisztrált felhasználó saját maga hozta nyilvánosságra valós személyére vonatkozó adatait, azonban más felhasználó ebben az esetben sem terjeszkedhet túl az eredeti közlés adattartalmán.
e) Bármely felhasználót sértő, lejárató, illetve egyértelműen vele kapcsolatos sértő módon kinyilvánított véleményeket tartalmazó hozzászólások
Ez alatt olyan hozzászólások értendőek, amelyek másokra nézve sértőek lehetnek. Ide sorolhatók különösen a más korára, nemére, származására, vallására, faji, nemzetiségi hovatartozására, világnézeti meggyőződésére, véleményére, élethelyzetére vonatkozó sértő megjegyzések, továbbá a mások befeketítésére alkalmas tartalmak elhelyezése, függetlenül attól, hogy az valós vagy sem.
Regisztrált felhasználót sértő, lejárató, illetve olyan, egyértelműen hozzá köthető rovat, amely alpári című vagy tartalmú, nem nyitható. Ha egy regisztrált felhasználó sérelmezi a róla szóló hozzászólást, kérheti annak törlését akkor is, ha az egyébként nem ütközik jelen Szabályzatba.
f) Magánüzenetek tartalmát részben vagy egészben közlő hozzászólások
g) A kifejezetten a moderálással, vagy a moderátorokkal kapcsolatos hozzászólások
h) Témaromboló hozzászólások
Technikai rombolás minden olyan beavatkozás, amely megváltoztatja a rovat méretét, megjelenését, illetve akadályozza annak rendeltetésszerű használatát (szöveg nélküli hozzászólás, stb.).
i) Tartalmat romboló hozzászólások
Tartalmi rombolásnak minősül a kulturált, folyamatos társalgást feltűnően, szándékosan akadályozó és zavaró, vagy témán kívüli ("offtopic") hozzászólás.
j) Az üzemeltető rendszerének, vagy bármely felhasználó számítógépének működését általuk nem kívánt módon befolyásoló hozzászólások.
k) Végül tilos a törölt hozzászólás - részbeni vagy teljes – visszamásolása, valamint a törölt, összevont, áthelyezett rovatok újraindítása.
A mérlegelés után törlésre kerülő hozzászólások köre:Előfordulhatnak olyan hozzászólások, amelyek nem tartoznak a „mérlegelés nélkül törlésre kerülő hozzászólások” körébe, mégis aggályosnak minősülnek valamilyen szempontból, ellenkeznek a michaeljacksonmagyarul.info weboldal által képviselt nézetekkel, célokkal, trágár kifejezéseket tartalmaznak, esetleg másokban megbotránkozást keltenek. Az ilyen hozzászólások sorsáról is a moderátorok feladata dönteni az adott fórum, illetve a téma jellegének függvényében, a felhasználók védelmében és az üzemeltető érdekeinek figyelembe vételével. Szükség esetén a moderátorok kikérik az üzemeltető véleményét is. Amennyiben a témát (annak címéből vagy a hozzászólások jellegéből adódóan), ideértve a belinkelt vagy egyéb módon hivatkozott tartalmakat is, egyértelműen használják 18 év alattiak is, a moderátorok sokkal szigorúbbak.
Vannak olyan kijelentések, amelyek nem érik el azt a szintet, amely bűncselekményt vagy polgári jogi jogsértést valósít meg. A moderátoroknak ugyanakkor az is célja, hogy a felhasználók kellemetlenségek nélkül használják a szolgáltatásokat, ezért törlik az olyan hozzászólásokat, ideértve a belinkelt vagy egyéb módon hivatkozott tartalmakat is, amelyek saját megítélésük szerint alkalmasak lehetnek arra, hogy másokban rossz érzést keltsenek, vagy ha azonos tárgyban több felhasználó ilyen irányú visszajelzését kapják.
Rovatáthelyezések, rovatösszevonások
a) Áthelyezés
A moderátorok azokat a rovatokat (topicokat), amelyeket véleményük szerint nem a rovat (topic) tartalmának megfelelő fórumon nyitottak, áthelyezik a tematikailag megfelelő fórumokba.
b) Összevonás
A hasonló tartalommal vagy témára nyitott rovatokat (topic) a moderátorok összevonják. Az ebben érintett rovatokat az elsőként indítottba illesztik be.
Hozzászólásokkal kapcsolatos technikai jellegű szabályok
- Hozzászólás küldése előtt ajánlott a szöveg átolvasása elejétől végéig, valamint a "Hozzászólás előnézete" funkció használata.
- A hozzászólások aláírással láthatók el. A Szabályzatban leírtak e rész tartalmára is vonatkoznak, illetve az aláírásnak formailag is olyannak kell lennie, amely nem zavarja a felhasználókat az egyes témák áttekintésében. Amennyiben az aláírás nem felel meg a fenti kritériumoknak és a felhasználó kérésre sem változtat rajta, a moderátorok fenntartják maguknak a jogot, hogy töröljék azt.
- Ismert személyek neveit valósághű formában ajánlott használni, egyrészt a kereső, másrészt a tisztelet megadása érdekében.
6. Egyéb rendelkezések
Az üzemeltető fenntartja a jogot arra vonatkozóan, hogy technikai vagy egyéb okokból a fórumszolgáltatást vagy annak egy részét korlátozza, vagy felfüggessze.
A Szabályzat és a használati feltételek megváltoztatásának jogát fenntartjuk. Az esetleges módosításokról a felhasználók értesítést kapnak a michaeljacksonmagyarul.info weboldal hírei közt.