BEAT IT
LÉPJ LE!
A tárgyalás menete aznap háttérbe szorult, amikor Mesereau kirúgta Jackson régi családi tanácsadóját, Brian Oxmant. Oxman, az ügyvéd, akit sokszor lehetett behunyt szemmel látni a bíróságon, valóban semmit nem adott hozzá a védelmi stratégiához. Ha mással nem is, azzal ártott a védelemnek, hogy az idő nagy részében unottnak és érdektelennek mutatkozott.
Mesereau 2005. április 21-én „elkülönülési nyilatkozatot” tett a fellebbviteli bíróságon; a jelenetet pedig, mikor hazaküldte az ügyvédet, néhány fotós is megörökítette a bíróság parkolójában. Az újságokban megjelent képeken Mesereau ujjal mutat Oxmanre, helyreutasítva a család jogi tanácsadóját. Brian Oxman, még az elkülönülési nyilatkozat után is nyugodtan masírozott be a bíróság épületébe, így ki kellett vezettetni őt a teremből, amikor megpróbált beülni a védelem asztala mögé.
Valójában Oxmannek eddig is igen kevés szerep jutott a tárgyalás során. Leginkább csak lelki támaszt nyújtott. A per tanúival kizárólag Tom Mesereau és Bob Sanger foglalkozott, és a munka nagy részét Mesereau vitte a vállán, tanácsadója, Susan Yu segédletével. A tárgyalótermi megfigyelők szerint, ha Michaelön múlott volna, akkor kizárólag Tom Mesereau és a gyönyörű Susan Yu vitték volna az egész ügyet.
A pletykalapok borzasztóan felfújták Brian Oxman nyilvános kirúgását, de Tom Mesereau később elárulta, hogy ő megpróbálta elkerülni Oxman nyilvános meghurcolását, aki már sok éve a Jackson család ügyvédje volt. Mesereau határozottan állította, hogy megmondták Brian Oxmannek, tartsa távol magát a bíróságtól, és figyelmeztették, hogy hamarosan hivatalos felmondólevelet is fog kapni. Brian Oxman elkerülhette volna a bulvársajtó pletykáit, ha nem kapaszkodott volna olyan elszántan a Jackson család uszályába, Oxman azonban úgy érezte, joga van a reflektorfényben lenni.
Oxman, aki a család bizalmasa volt és előzőleg Randy Jacksont és más családtagokat is képviselt, azt állította, hogy ő volt az az ügyvéd, aki az elején segített nyélbe ütni a megállapodást, miszerint Tom Mesereau váltsa fel Jackson eredeti védőügyvédjét, Mark Geragost. Néhány megfigyelő számára ironikusnak tűnt, hogy Mesereau nyilvános jelenetbe kényszerült Oxmannel a bíróság parkolójában, de nem Oxman volt az ügyért felelős büntetőügyvéd. Oxman felesleges teher volt, és nyilvános feltűnősködése a média előtt nem olyan üzenetet közvetített, amelyet Mesereau értékelt volna.
Heves szóváltásuk után, Oxman és Mesereau végül öleléssel és kézfogással váltak el egymástól. Ez volt az első átrendeződése a védelmi csapatnak, mielőtt azonban befejeződött a tárgyalás, Raymone Bain, Michael Jackson gyönyörű publicistája, ugyancsak elbocsátó levelet kapott. Senki nem tudta megerősíteni, vajon miért történt, de az embereknek lassan összeállt a kép, amikor Bain asszony távozása láthatóan kapcsolatban állt Jesse Jackson tiszteletes elűzésével, aki azért jött Santa Mariába, hogy Michael lelki állapotáról beszéljen, és arról, hogy Michael egy túlbuzgó ügyészi csapat áldozatává vált.
Mesereau láthatóan nagyon fontosnak tartotta, hogy a tárgyalásról szóló tudósítások tiszták maradjanak. Azt akarta, hogy a média a tényekhez ragaszkodjon, és nem volt szüksége semmilyen külső véleményre. Különös volt, hogy Jackson tiszteletes csendben távozott Santa Mariából, a média nem igazán kapta fel az ügyet. Ha a színfalak mögött a védelmi csapat örömmel távolított is el minden emberjogi, vagy rasszista vonatkozást az egyenletből – a média mégsem harapott rá erre.
Mégis úgy tűnt, hogy Michael Jackson körül mindig felbukkannak valamilyen „problémák”. Például az Extrajet légi utaskísérőjét, Cindy Montgomeryt először kizárták a lehetséges tanúk közül, mert ragaszkodott az Amerikai Alkotmány Ötödik Módosítása1 által biztosított előjogához egy titkos hangfelvétellel kapcsolatban, amelyet Michael Jacksonról készítettek egy repülőgépen. Montgomery kisasszony saját ügyvédje is jelen volt, hogy megerősítse, bármi, amit mond a hölgy, terhelő erejű lehet vele szemben.
Montgomery kisasszony végül mégis tanúskodott, de nem vádolták meg hivatalosan semmilyen bűntettel. Azonban néhány hónappal a Jackson bűnügyi per befejezése után, két másik személyt, akik részt vettek Michael Jackson titkos lehallgatásában egy Extrajet repülő fedélzetén, vád alá helyeztek, majd el is ítéltek Jackson személyiségi jogainak megsértésére irányuló szövetkezés vádjával.
Ilyen volt a szupersztár világa.
Mindig óriási megpróbáltatásokkal járt – bármi, aminek köze volt Michael Jacksonhoz; és ez derült ki volt felesége, Debbie Rowe tanúvallomásából is, aki már lemondott két gyermekéhez, Prince-hez és Parishez fűződő szülői jogairól, és akinek érzelmileg nagyon nehéz pillanatai adódtak a tanúk padján a vád tanújaként.
Arra számítottak, hogy Debbie Rowe azt fogja vallani, „előre megírt szöveget” mondott a Jackson cáfoló videón, amelyet végül a FOX tévécsatornán adtak le. Arra számítottak, hogy Rowe azt fogja mondani, Michael nem volt jó apa, és hogy a láthatási jogai miatt fog panaszkodni.
Sokfajta pletyka keringett azokban a napokban, mielőtt Debbie Rowe a tanúk padjára lépett volna, különösen mivel akkor éppen nyilvános gyermekelhelyezési vitát vívott Jacksonnal a nyolc éves I. Prince Michael, és a hét éves Paris elhelyezésével kapcsolatban. Debbie Rowe, aki 1996-tól 1999-ig volt Jackson felesége, meggondolta magát Prince-szel és Parisszel kapcsolatban, és 2004-ben gyermekelhelyezési keresetet nyújtott be – pont miután Jackson megszüntette az évi 1 millió dolláros járadékát, amit addig fizetett neki.
A gyermekelhelyezési per árnyékában, miután egy fellebbviteli bíró azt a határozatot hozta, hogy Rowe lemondása szülői jogairól „érvénytelen” bizonyos „eljárási problémák” miatt, a média végig arról fröcsögött, hogy Rowe Jackson elleni tanúvallomása mekkorát fog robbanni. Mivel abban reménykedtek, hogy Rowe botrányos dolgokat fog mondani Jacksonról, hogy megszerezze a gyerekek felügyeletét, a média minden eddiginél intenzívebben figyelte az ügyet.
Debbie Rowe azonban, Ron Zonen ügyészhelyettes kérdései alatt, megőrizte higgadtságát. Beszélt arról, hogyan vették fel a cáfoló videót Michaelnak, a felvétel mintegy kilenc órát vett igénybe, és elmondta, hogy az ügyvédje egész idő alatt vele volt. Amikor azt kérdezték tőle, hogy előre megírt szövegből beszélt-e – a válasz egy egyszerű „Nem” volt.
Rowe elmondta az esküdtszéknek, hogy Ian Drew-nak, az interjú készítőjének rengeteg kérdése volt Rowe számára, ő pedig az igazat válaszolta neki. Ragaszkodott hozzá, hogy a válaszai spontánok és őszinték voltak, és beismerte, hogy félrevezetően mutatta be magát, amikor azt mondta, hogy „ő még mindig Michael családjának része”. Rowe azt állította, hogy azért füllentett ezzel kapcsolatban, hogy „védje a gyerekeket, és távol tartsa a média kutakodását.”
Debbie Rowe lelkesen mesélt a cáfoló videó készítésének részleteiről, és elmondta, hogy élvezte azt és „izgatottan” várta. Azt vallotta, hogy szívesen válaszolt a kérdésekre Michael érdekében és kijelentette, hogy részben azért vállalta el az interjút, mert abban reménykedett, hogy találkozhat a gyerekeivel – akiket már több mint két éve nem látott. Rowe azt is elmondta, abban reménykedett, hogy „esetleg felújíthatja kapcsolatát Michael Jacksonnal.”
Rowe asszony vallomásában elmondta, hogy egy utat ígértek neki Neverlandre, ami azonban nem valósult meg. Elmondta, hogy kilenc hónapnyi sikertelen telefonálgatás után úgy döntött, családjogi bírósághoz fordul, ahol visszakapta szülői jogait. Mesereau keresztkérdései során azt kérte tőle, hogy adjon pontosabb leírást a Michael Jacksonnal folyó családjogi vitájáról, Debbie Rowe azonban nem akarta ezt vitának nevezni. Debbie nem akarta feldühíteni Michaelt, és könnybe lábadt, bűnbánó szemekkel nézett rá.
Amikor Mesereau a „megjátszott telefonhívásokra” kérdezett, Debbie Rowe bevallotta, hogy megegyezett a Santa Barbara-i rendőrökkel, hogy felhívja Michael „embereit”, miközben a rendőrök titokban rögzítik a beszélgetéseket. Úgy emlékezett, körülbelül fél tucatszor telefonált, konkrétan Marc Schaffellel, Ian Drew-val és Dieter Wiesnerrel beszélt, akik közül mindannyian részt vettek Michael cáfoló videójának elkészítésében.
Mesereau azonban nem engedte, hogy Debbie Rowe ártson a védelemnek, és sikerült elérnie, hogy az összeesküvés vizsgálatával kapcsolatos reakciói kerüljenek a középpontba. Azt is sikerült felfednie, hogy Rowe mit gondol a Michael Jacksont körülvevő „büntetlen cinkostársakról”. Nem kellett nagy noszogatás ahhoz, hogy beismerje, nem igazán bízott Michael egyik munkatársában sem. Rowe megjá telefonhívásai az állítólagos cinkostársakkal nem segítettek a rendőröknek alátámasztani, hogy Michael közvetlenül érintve lett volna a cáfolat dokumentumfilm elkészítéséhez folytatott interjúkban. A keresztkérdések alatt Rowe inkább azt a benyomást keltette, hogy Michael „emberei” a popsztár tudomása nélkül dolgoztak.
Ön azt mondta a seriffeknek, hogy véleménye szerint Marc Schaffel folyamatosan megpróbált hasznot húzni Michael Jacksonból, igaz? – kérdezte Mesereau.
Így van. – mondta Rowe.
És Ön úgy gondolta, hogy Schaffel manipulálja Michael Jacksont, hogy minél több pénzt tudjon kihúzni belőle, igaz?
Igen.
Olyan kijelentéseket is tett a rendőröknek, hogy úgy gondolja, Dieter és Ronald Konitzer is manipulálni próbálják Michael Jacksont, igaz?
Igen.
Úgy érezte, az alapján, amit megfigyelt Schaffelnél, Dieternél és Konitzernél, hogy ők hárman együttműködtek? – kérdezte Mesereau.
Ó, igen! – vallotta Rowe.
Debbie Rowe elmondta az esküdteknek, hogy véleménye szerint ez a három ember – Schaffel, Dieter és Konitzer – együttműködött, és megpróbálták felhasználni Michael Jackson nevét, hogy haszonra tegyenek szert. Tudomása szerint ez a három ember „Jackson” vállalkozások létrehozását tervezte Amerikában és Európában. Rowe azt mondta, meg volt győződve róla, hogy Michael nem tudott minden törekvésükről, és azt is elmondta, hogy már azelőtt is látott ilyenfajta „segítőket” Michael életében.
És egyszer azt is mondta a rendőröknek, hogy úgy gondolta, Michael Jackson bizonyos szempontból nagyon távol áll attól, amit ezek az emberek csinálnak, igaz? – kérdezte Mesereau.
Régen úgy tudtam, hogy ő eltávolodott ezektől a segítőktől, tehát azoktól az emberektől, akik az üzleti ügyeit intézték. Ők hozták az összes döntést, és nagyon sokszor nem is konzultáltak vele – magyarázta Rowe.
És Ön úgy gondolta, hogy ez a három ember – Schaffel, Dieter és Konitzer – pontosan ezt csinálták, igaz?
Nagyon komolyan ezt gondoltam – mondta határozottan Rowe.
Minél több kérdést tett fel neki, óvatosan és finoman kérve Rowe-t, hogy meséljen az esküdtszéknek Michael személyes világáról, Debbie Rowe annál jobban kezdett összeomlani, egyre nehezebben válaszolt a kérdésekre. Biztosította az esküdteket arról, hogy a cáfolatvideón a válaszai spontánok voltak, és megerősítette, hogy Michaelról őszinte, kedvező kritikákat mondott. Elmagyarázta, hogy szabadon döntött úgy, hogy együttműködik, fizetség nélkül engedte, hogy több mint kilenc órán keresztül filmezzék, mert hallott a „negatív, elferdített, és félreértelmezett” Bashir felvételről, amit Angliában sugároztak.
Az esküdtszék számára Debbie Rowe tisztázni kívánt egy pár dolgot. Talán tiszta lapot akart nyitni Michaellel. Bármi volt is az oka, csupa dicsérettel illette őt. Többek között ezt mondta el Debbie Rowe a tanúvallomásában:
Michael jó apa volt.
Michaelnak nagyon fontos volt a család.
Michael még mindig fontos volt neki.
Debbie határozottan állította, hogy Michaelt még mindig a barátjának tartja, és elmondta az esküdtszéknek, hogy a válásuk idején a gyerekek teljes felügyeletét Michaelra bízta. Könnyekkel küszködve nézett át Michaelra, majd elmondta, hogy ügyvédeken keresztül kellett Michaellel kommunikálnia a gyermekelhelyezési vita miatt.
Ahogy ott a tanúk padján ült, úgy tűnt, nem tudja levenni a szemét Michaelről, de könyörgő pillantásai gyakorlatilag leperegtek a popsztárról. A körülmények ismeretében egyértelmű volt, hogy Michaelt megbántotta Debbie árulása. Debbie a vád tanúja volt. Bármennyi pozitív megjegyzést is tett Michaellel kapcsolatban, bármennyire is kiállt Michael mellett a tanúvallomásában, ez nem változtatta meg azt a tényt, hogy Debbie együttműködött a rendőrséggel; hogy beleegyezett abba, hogy segíteni fog a rendőröknek a volt férje elleni bűnvádi eljárásban.
Mesereau kérdésére Debbie Rowe elmondta az esküdtszéknek, hogy 2003 elején aggódott a különböző „figurák” miatt, akik Jacksont körülvették, és vallomása szerint figyelmeztették őt, hogy „legyen óvatos” bizonyos emberekkel. Rowe megemlítette régi főnökét, Arnold Klein doktort, akivel kapcsolatba lépett, hogy közvetlenül el tudja érni Michaelt, de hiába. Rowe elmondta az esküdtszéknek, hogy azért lépett kapcsolatba Dr. Kleinnal, mert úgy érezte Jackson „munkatársai” nem őszinték hozzá, és egyfajta árucikként használják Rowe-t.
Hogyan tudta meg, hogy Schaffel úr megpróbált több millió dollárt szerezni azzal az interjúval, amit Önnel készítettek? – érdeklődött Mesereau.
Elmondta, hogy fizettek neki érte. Azt mondta, Jackson tartozott neki, ezért a pénz egy részét ennek a tartozásnak a törlesztésére használta. – vallotta Rowe.
Emlékezete szerint Schaffel megkérte Önt valaha arra, hogy segítsen neki Jackson úrral kapcsolatos üzleti ügyeiben? – kérdezte Mesereau.
Nem. Csak azzal dicsekedett, hogy hogyan használt ki egy adódó lehetőséget, amiről szerintem semmit nem is tudott. Meg ilyenekről beszélt, hogy ő ezt meg azt fogja csinálni, hogy megmentse Michael karrierjét, és más ilyen jellegű dolgokat, – mondta Rowe.
Rendben. És volt valaha olyan érzése, hogy Schaffel nem tájékoztatja Michael Jacksont mindenről, amit csinál? – kérdezte Mesereau.
Ő is pont ugyanolyan volt, mint mindenki más Jackson úr körül. Igen. Nem mondott el neki mindent. – magyarázta Rowe.
Ahogy a tárgyalótermi megfigyelők Debbie Rowe-t hallgatták, és hallották, ahogy Michael összes munkatársát „hazugnak” nevezte, Debbie dühe és megvetése ezek iránt az emberek iránt, akik Jacksont körülvették, kristálytisztává vált. Debbie szemein keresztül a tárgyalótermi megfigyelők megtudhatták, hogy Michael csak igen kevés emberben bízhatott. Még a legközelebbi tanácsadói is, akik megpróbálták „megmenteni”, ők is arra számítottak, hogy jó pénzt kereshetnek a szupersztár nevével.
Elmondta Önnek Schaffel, hogy ő, Dieter és Konitzer nagyon sok pénzt fognak keresni azokból a problémákból, amik a Bashir dokumentumfilm nyomán kerültek elő? – erősködött Mesereau.
Azt mondták, hogy meg fogják oldani a problémát, és azzal dicsekedtek, hogy sok pénzt kerestek – vallotta Rowe.
És ez bosszantotta Önt, igaz?
Igen. – mondta Rowe.
Debbie Rowe Michael munkatársait „opportunista keselyűknek” nevezte. Vallomásában elmondta, hogy Schaffel dicsekedve mesélte, hogy ő személyesen több mint hétmillió dollárt keresett Debbie cáfolatvideós interjújával. Debbie viszont határozottan állította, hogy nem hitt el semmit Schaffel dicsekedéséből, és hogy a viselkedése bosszantotta őt.
Ahogy az emberek hallgatták Debbie Rowe vallomását, a legszembetűnőbb dolog az volt, hogy Michael Jacksont milyen könnyen tudták manipulálni az emberek. Az évek során valahogy a szupersztár teljesen sebezhetővé vált.
1Az Amerikai Alkotmány Ötödik Módosítása többek között azt is tartalmazza, hogy senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy maga ellen tanúskodjon.