Holdséta Álomországban

Írta: PeterPan

Ahogy a fejét a párnára hajtotta, teljes súlyával rászakadt  az elmúlt napok, hetek és hónapok kimerültsége. Úgy érezte, mintha évek óta nem aludt volna, mintha folyamatosan ébren lenne: éberen tartaná a pörgés, a próbák, a szervezés és minden, ami a felkészüléssel jár. Rettenetesen fáradt volt. Bár könyörögnie kellett az altatóért, de végre megkapta, így most azzal a reménnyel hunyta le a szemét, hogy most ezt az éjszakát végigaludhatja.
Hamar elragadta az álom pillekönnyű szárnyakon. Repüléshez hasonló élményben volt része, egyre csak emelkedett feljebb és feljebb, a felhők, a csillagok közé. Enyhe meglepetéssel konstatálta a látott képeket, hiszen nagyon ritkán álmodott az utóbbi időkben. Hirtelen egy ragyogó, fényes helyen találta magát, ezüstös fényű gyémántcsillogás vette körül, és jótékony meleget érzett, békességet, nyugalmat mindenütt. Nem tudta, hol van, de nem is foglalkoztatta hosszan a kérdés, mert érezte, hogy bárhol is legyen ez a hely, nagyon jó itt lenni, itt végre megpihenhet, talán el is időzhet egy darabig, anélkül, hogy a hétköznapok nyomasztó felelősségével kellene foglalkoznia. Váratlanul megjelent mellette egy alak, biztonságot sugárzó, jóságos lényéből szeretetet áradt. Kisvártatva az angyal – mert csakis az lehetett, ebben bizonyos volt – így szólt: - Szeretnék mutatni neked valamit.
Lenézett, és a lába előtt hirtelen képek jelentek meg, fel-felvillantak és mozgóképpé alakultak.

…

Először saját magát pillantotta meg, alig 5 éves kisfiúként, mikrofonnal a kezében, ahogy családi házuk nappalijában énekel, mögötte a bátyjai, és apjuk szigorú tekintetétől kisérve próbálnak kitartóan, hosszú órákon át.
Majd váltott a kép és immár színpadon állnak, táncolnak és énekelnek, előttük hullámzó, őket ünneplő tömegek. Ugrás következik az időben, és látja magát amint a színpadon áll, egyedül, a testvérei nélkül, gratulációkat fogad, a kezében 8 Grammy-díjjal. A képek ezután hihetetlen sebességgel követik egymást: színpadon áll és énekel, emberek ezrei tapsolnak neki és énekelnek vele együtt, képek kórházakban, árvaházakban töltött időkről, körülötte beteg kisgyermekek, jótékonysági estek és rendezvények, házasságkötése, első gyermekének születése és így tovább…és a zene. Mindvégig szól a zene, melynek szövegei a szeretet üzenetét hordozzák, milliók lelkét érintik meg.
Majd mély csend áll be, és a képek megszakadnak. Bizonyosan tudja, hogy a múltját mutatták meg neki, és most kíváncsian fordul a mellette álló lény felé, várva, hogy mi következik.
Az angyal így szól: - Megmutatnám, mi lesz ezután, hogy dönthess a jövődről. Minden megváltozhat és nagyon sok minden történhet, ezért kiválasztottam neked néhány embert Magyarországról, hogy az ő szemükön keresztül lásd az eseményeket.
A mozizás folytatódik alattuk.

...

Törékeny, pici kislányt lát, olyan hatéves formát, aki a bátyját öleli szomorúan, míg a szüleik veszekedése a szomszéd szobából áthallatszik. Majd felcsendül egy dal a lemezjátszóról, és az idősebb báty beszélni kezd a kislánynak az énekesről. Elmondja, hogy a szeretetről énekel és arról, hogy bármi is történjék, ők mindig együtt lesznek, és mindig szeretni fogják egymást. A múlt jövővé formálódik: a kislány felnőtt, elfelejtette, mit mesélt a bátyja a dalról, rossz társaságba keveredett, tele volt gyűlölettel, haragudott az egész világra. Amikor meghallotta a régi dalt, eszébe jutott az énekes, és leporolta a régi lemezeket, újra meghallgatta a dalokat, és ráeszmélt, hogy rossz úton jár, eltévedt. Nem a meggyőződését követi, tetteit nem a szeretet vezérli. Elgondolkodik a dalok üzenetén, élete irányítását most ismét a kezébe veszi, és dönt. Környezetvédelmet fog tanulni, hogy a gyerekeket taníthassa a legfontosabbra: a Föld megóvására.

…

A következő jelenet egy kisfiút mutat, aki a tévé előtt táncol és utánozni próbálja a képernyőn látott énekes-táncos minden mozdulatát. A kezében lévő távirányítót mikrofonként tartja maga előtt és igyekszik dúdolni a számára ismeretlen nyelven szóló dalokat. Szobájában minden falat az énekes képei borítanak, a mamájának arról beszél, ha felnő, olyan akar lenni, mint az énekes. Látja a kisfiút felcseperedni, aki rajongói klubot szervez az énekesnek, az általa szervezett rendezvényeket sokan látogatják, örömtől sugárzó arccal táncolnak a fiatalok az énekes dalaira a fiatalok. A fiúból hivatásos táncos lesz, műsoraival járja az országot, fellépéseit viharos siker és gratulációk kísérik. Évről évre jótékonysági akciókat is szervez, az énekes nevével fémjelzett rajongói klub égisze alatt, árva és beteg gyerekeket örvendeztet meg produkcióival, elhalmozza őket ajándékokkal, melyeket saját zsebéből finanszíroz. A kicsik táncolnak, tapsolnak, sikongatnak örömükben, a boldogság kézzel fogható, szomorú sorsuk néhány órára feledésbe merül egy-egy ilyen boldog napon.

…

Majd egy fiatalembert pillant meg, egy szálloda előtt halad el, határozott léptei hirtelen elbizonytalanodnak. A fiatalember nagyon magányos, nincsenek barátai. Egy fához tart, ami a szálloda előtt áll, a fa körül kisebb csoport ácsorog, lábuk előtt mécsesek, néhányan a könnyeikkel küzdenek, bizonyosan valamilyen nagy szomorúság érhette őket. A földön egy magnó hever, a lejátszóból egy énekes dalai szólnak egymás után, néhányan halkan énekelnek. A férfi odalép közéjük, rájuk pillant, a bátortalan mosolyok láttán bizonytalansága kicsit oldódni kezd. Valaki odalép hozzá, átöleli és egy mécsest ad a kezébe. Vált a kép, a fiatalembert immár vidáman, egy társaság közepén látja. Egy gyorsétteremben ülnek, harsányan beszélgetnek, és sokat nevetnek, a fiú szervezi a következő közös találkozást, mozizásra gondolt, a kis csapat egyöntetűen bólint az ötletére. A fiatalember most már boldog. Nem magányos többé, barátok veszik körül.

…

Egy fiatal nő sétál az utcán. A nő szomorú, holott boldognak kellene lennie, hiszen megtalálta élete párját, az esküvőjére készül, mégis történhetett valami, ami szomorúvá tette. Fülhallgatójából kedvenc énekesének dalai szólnak, éppen azt a dalt hallgatja, amely az esküvőjén fog felcsendülni, szerelmével közösen választották ki ezt a számot. Fejét lehajtva megy az utcán, amikor a szeme sarkából mozgást pillant meg és odapillantva két kis rágcsálót lát átszaladni maga előtt. Közelebb megy, hogy szemügyre vegye őket, amikor látja, hogy valójában tengerimalacok. Előveszi a telefonját, és felhívja a vőlegényét. Úgy döntenek, befogadják a kis állatokat, akik nevüket a nő kedvenc énekesének neve után kapják. A nő szomorúsága kicsit enyhül, hiszen úgy érzi, jót cselekedett mára.

…

A korábban már látott kis csapat jelenik meg a lába előtti filmvásznon. Fiúk, lányok vegyesen, különböző korúak, a legkülönfélébb múlttal, mind-mind más helyről jöttek – mégis: most együtt vannak, nevetnek, mosolyognak. Megszólal a zene, az énekes azt üzeni a dalban, hogy ha meg akarjuk változtatni a világot, ha szeretetet szeretnénk küldeni a rászorulóknak, kezdjük a változást magunkban, kezdjük a változást azzal az emberrel, aki a tükörből visszapillant ránk. A csapat tagjai több száz társukkal együtt táncolnak. Az énekes tánclépeseit utánozzák, egyszerre mozdul a tömegnyi ember, pár percre megáll az élet a környező utcákon és tereken, a járókelők a táncolókat figyelik. Pár percig tart mindössze a varázs, a zene elhallgat, de valami ott marad a levegőben. A járókelők tapsra emelik a kezüket, elismerő kiáltások és gratulációk érkeznek a táncosok felé, akik összeölelkeznek, arcuk boldog mosolytól sugárzik. A kis csapat tagjai fáradtan, de büszkén lassan-lassan szétszélednek, mindenki hazaindul, de gondolataik továbbra is a tánc körül forognak, ez a nap, ez a tett, ez a megmozdulás mindannyiuk életét megváltoztatta egy kicsit.

…

A képek folytatódnak. Emberek, jelenetek, tettek és cselekedetek, mind nemes összefogásról, együttérzésről, segítségnyújtásról, szeretetről árulkodnak. És mindvégig szól a zene…

…

Egyszer csak hirtelen abbamarad a vetítés. Hosszú csend következik, se ő, se a mellette álló angyal nem szólnak egy darabig. Az idő mintha elvesztené a jelentőségét ezen a helyen, de talán itt nincs is idő. Még próbálja feldolgozni a látottakat, de szívében érzi, hogy mindarra, amit látott, csakis ő lehet hatással. Lassan formálódik benne a gondolat, a döntés szükségessége; tudja, hogy áldozatot kell hoznia, ha a szeretetet, amit mindig is üzent a dalaiban, mindazt, amire vágyott: hogy meggyógyítsa a világot a zenéje és a szeretete által, hogy még többet, még jobban segíthessen az embereken, a kisgyermekeken és a Föld bolygón, csak úgy tudja elérni, és sorsát, vállalt küldetését beteljesíteni, ha most dönt. Ezen a helyen.
Szívében megmagyarázhatatlanul békesség és nyugalom árad szét, míg a döntés formálódik benne és lassan mosoly önti el az arcát. Az angyalhoz fordul: - Visszatérek hozzátok.

…

A mi történetünk Michael Jacksonról szól. A művészről, az énekesről, a táncosról, de leginkább arról az emberről, akinek hatására megváltozott az életünk. Halálának napja után találtunk egymásra, és estek meg velünk a leírt történetek, melyeket még oldalakon keresztül folytathatnék: sorsok és életek változtak meg és vettek jó vagy jobb irányt, barátságok és szerelmek születtek – mind a szeretet jegyében. Michael Jackson segített leküzdeni az előítéleteinket, megláttatni az emberekben a pozitívumot, a jót, türelemre és kitartásra tanított, arra, hogy mindig higgyünk az álmainkban és soha ne tévesszük szem elől azt, hogy nincs semmi más csak a szeretet. A szeretet örök. Köszönöm Michael Jacksonnak, hogy a zenéje segítségével megtapasztaltam a szeretetet, és ebből másoknak is adhatok. A szeretet olyan kincs, amiből bármennyit adhatsz másoknak, neked egyre több lesz belőle.